Fogorvosi rendelőnk bemutatása
Fogorvosi rendelőnk a II. kerületben, a Margit híd budai hídfőjétől néhány percre található. Teljes körű fogorvosi ellátást nyújtunk, és visszatérő pácienseink között a legfiatalabbaktól a legidősebbekig minden korosztály megtalálható. Fogászatunk családi vállalkozás, melynek alapja az állandóság és a kiszámíthatóság. Közel három évtizede rendelünk ugyanabban az épületben, és reméljük, ez az elkövetkezendő évtizedekben is így marad majd.
Ha a rendelő alapértékei nem is változtak az évek alatt, a rendelő életében jelentős változást hozott az elmúlt pár év: az eredetileg egyszékes rendelő helyett háromszékes rendelőt építettünk ugyanabban az épületben. Az új rendelőben kényelmesebb körülmények között, de ugyanazzal a szakmai elhivatottsággal szolgáljuk pácienseinket nap mint nap.
Orvosaink


Dr. Arendt Ágnes
Szakterületei: fogszabályozás, gyermekfogászat
Bemutatkozás:
Dr. Arendt Ágnes végzi a fogszabályozó és gyermekfogászati kezeléseket rendelőnkben. Több évtizedes szakmai pályafutása során végezte többek között fogyatékkal élő gyermekek ellátását altatásban, illetve tutorként segített fiatal kollégáinak a fogszabályozás fortélyait elsajátítani is.
A fogszabályozó kezelés sikerességéhez a páciens motiváltsága is elengedhetetlen. Éppen ezért különösen szívesen dolgozik olyan felnőtt páciensekkel, akiknél a fogszabályozás valamilyen okból gyermekkorban elmaradt, és akik saját döntésük alapján kezdik el a fogszabályozó kezelést. Örömet jelent számára látni, hogy ezek a páciensek nemcsak szép mosollyal távoznak a kezelés végén, hanem sokkal nagyobb magabiztossággal is.


Dr. Bánki Zoltán
Szakterületei: felnőtt fogászat, fogpótlások, fogmegtartó kezelések, esztétikai fogászat
Bemutatkozás:
Dr. Bánki Zoltán szakmai pályafutását az egykori Szabolcs utcai Kórházban kezdte majdnem három évtizeddel ezelőtt. Sok ottani páciense azóta is hozzá jár. Bánki doktor az a típusú orvos, aki a munkájával kel és fekszik, és valami hiányérzete van akkor, ha elszólítja valami a fogorvosi széke mellől, még ha csak pár napról is van szó.
Bár a fogászat minden ágát szívesen műveli, egy funkcionálisan és esztétikailag is kifogástalan fogpótlás mindig különös büszkeséggel tölti el.


Dr. Bánki Balázs
Szakterületei: felnőtt fogászat, fogpótlások, fogmegtartó kezelések, esztétikai fogászat
Bemutatkozás:
Dr. Bánki Balázs fogorvosi szemléletéből két dolog érdemel külön említést: precizitása és az innovatív megoldások iránti kíváncsisága. Az az orvos, aki mindig tudja, hogy hol van az adott műszer, és hogy hol tart éppen egy kezelés. Nemcsak a beavatkozásoknál, hanem már a kezelési terv készítésénél és a pácienstájékoztatásnál is a minden részletre kiterjedő alaposság jellemzi.
Célja, hogy innovatív fogászati megoldásokkal olyan pácienseknek is tudjon segíteni, akiknek pár évvel ezelőtt még nem lehetett volna. A legújabb technológiák alkalmazása számára nem teher, hanem egy lehetőség arra, hogy még jobban szolgálhassa pácienseit.